Árpád fürdő Székesfehérvár

Az 1905-ben épült Árpád-fürdő, az 1990-es évek óta, csaknem két évtizedig zárva volt – az új városi uszoda felépülésének következtében – magára hagyottan állt. Díszes homlokzata, belső berendezései folyamatosan pusztultak. A fürdőt, a „huszonharmadik órában”, 2004-ben cégünk, a Készpénz Invest Kft. vásárolta meg és pályázat során 300 millió Forint állami támogatáshoz jutott.
Az eredetileg tervezett 600 millió Forint helyett végül 950 millió Forintba került a felújítás, a helyreállítás során ugyanis számos alkalommal kerültek elő újabb és újabb megoldandó műemlékvédelmi feladatok.
2010. március 11-én ünnepélyesen megnyitottuk. A műemléképületen belül eredeti szépségében állítottuk helyre a faragott kabinsort, a korabeli díszburkolatokat és stukkókat. A korhű berendezések mellett a legmodernebb technikával szereltük fel és hoztuk létre az ország egyik legexkluzívabb fürdőhelyét.

További részletek: www.fehervar-arpadfurdo.hu

 

Aqua Hotel Gyula

Szállodánk a város zöldövezeti részén, csendes, nyugodt helyen fekszik, a Várfürdő nyári bejáratától 20 méterre, a történelmi belvárostól pedig 1 km-re. Gyula nevezetességei és és látnivalói kényelmesen elérhetőek gyalogosan.
A szállodában 27 db 2 vagy 4 ágyas apartman (2 szoba + fürdőszoba); 6 db 2 ágyas szoba és 5 db 1 ágyas szoba áll vendégeink rendelkezésére.

Cégünk a Készpénz Invest Kft. 2010. májusában 305 millió Forint vissza nem térítendő EU-s támogatást nyert el: az „A gyulai HOTEL AQUA felújítása, családbarát és wellness funkciókkal való bővítése” címmel készített pályázatával. A szálloda fejlesztésével egy rendkívül versenyképes, jelentős turistaforgalmat generálni tudó fejlesztési projektet valósítunk meg.  A beruházás eredménye egy minőségi, jövedelmező vállalkozás, mely maradandó élményt és szórakozást nyújt és további munkahelyeket teremt.

További részletek: www.aqua-hotel.hu